Házimacska: Földünkön mintegy 300-400 millió macska él. Ezek nagy többsége "közönséges" házi-macska, s csak elenyésző részük fajtatiszta, törzskönyvezett jószág. Egy japán mondás szerint: "Ha az ember egy kutyát 3 napig etet, az 3 évig sem felejti el. Ha azonban egy macskát etetsz 3 évig, az már 3 nap múlva sem fog emlékezni rád." Nos, ez a mondás kicsit leegyszerűsíti a cicák viselkedését, de az tény, hogy a macska csak félig-meddig háziasodott, és ez sok mindent megmagyaráz. Az a macska, amelyik a lakásban él, annyira megszokja ezt az életmódot, hogy nem is vágyik a ?szabad" életre, de amelyik a pincébe vagy a padlásra került vagy éppen ott jött a világra, az bizony megveti a "polgári kényelmet". Végső soron a macska általában maga dönti el, hogy milyen életmód felel meg neki a legjobban?
A vad-és a házimacska vemhességi ideje egyaránt hozzávetőlegesen 53-tól 70 napig tart. Egy-egy ellés alkalmával a házimacskának akár 5-10 kölyke is lehet. A kölykök 6-7 héten át kizárólag anyatejjel élnek. A nőstény rendszerint évente kétszer ivarzik, illetve párzik. A macska életkora átlag 10 év, de ez természetesen függ az életviszonyoktól, a tartástól és az ápolástól is. A közönséges házimacska a legváltozatosabb színekben és rajzolatokban fordul elő. Lehet: fekete, fehér, kékesszürke, háromszínű, csíkozott, tarka és így tovább.
1. Cirmos házimacska.A csíkozott vagy márványozott (cirmos) macskák őrizték meg a leghívebben őseik rajzolatát; még a látszólag egyszínű cicák bundáján is átüt a csíkozottság.
2. Fehér házimacska.
Szemei kékek vagy narancssárgák, néha fele-más színűek. Szőrzete hosszú vagy rövid. Születéskor homlokán gyakran szürke folt látható, amely később eltűnik.
Perzsa macskák
Körülbelül 500 esztendeje ismerik a hosszú szőrű macskákat, eredetük azonban homályba vész. Eredetileg két típusuk létezett: a Perzsiában (ma: Irán) kialakult perzsa macska és a Törökországból származó angóra. Az is valószínű, hogy mindkét típus őshazája Oroszország volt, és kereskedők vitték magukkal őket a macskatenyésztés fellegvárába, Angliába. Mindenesetre sokáig hol perzsa, hol angóramacskának nevezték ezeket a bozontos szépségeket.
Napjainkban, Európában általában perzsa, Amerikában hosszú szőrű macskának hívják őket. Nem minden hosszú szőrű macska perzsa! Sajátos fej- és testfelépítés jellemzi a perzsákat: masszív, gömbölyű fej; nagy és kerek szem; kis, lekerekített fül; rövid, széles, tompa orr; vastag szőrzet, hosszú, finomtapintású szálakkal; rövid, zömök test; kurta lábak; tömött, dús farok. Pazar megjelenésű cicák, jelenleg mintegy 30 színváltozatuk létezik.
Vörös cirmos perzsa.
Hozzávetőleg a XVII. század közepén alakulhatott ki. Zömök, masszív testű állat. Feje széles és gömbölyű, szeme rézszínű.
Szőrzete mély melegvörös (legalábbis a standard - vagyis a "fajtaszabvány" - előírása szerint, amely az "ideális" macskát írja le a tenyésztők számára, de egyelőre még kevés az ilyen "ideális színű" példány), élénken, határozottan elütő rajzolatokkal. Fölöttébb játékos, kedves cica.
Fehér perzsa.
Az egyik legrégebbi hosszú szőrű fajta; hozzávetőleg 300 éve létezik, ám csupán az 1800-as évek végén vált igazán népszerűvé. Három változata van: a narancssárga, a kék és a fele-más szemű. (Ez utóbbi a kék szeme oldalán levő fülére rendszerint nem hall.)
Teste zömök, feje széles és gömbölyű. Szőrzete puha, selymes, tömött. Színe tiszta fehér, mindenféle folt vagy árnyalat nélkül. Tanulékony, pajkos, szép állat.
Fekete perzsa.
Régi, természetes, azaz nem tenyésztett fajta. Eléggé ritka, mert nem könnyű tenyésztői feladat a "tökéletes" - azaz rozsdás árnyalat és fehér szőrszálak nélküli - fekete színt kialakítani. Eredete homályos, bár Európában már a XVI. század végén előfordultak teljesen fekete, hosszú szőrű példányok. Kiállításon először Angliában, 1871-ben mutatták be önálló fajtaként.
Kezdetben egyébként inkább az angóramacskához hasonlított; hosszú arcorri része és nagy füle volt. A tervszerű, gondos tenyésztés eredményeként ezek a jegyek ma már szinte teljesen eltűntek, s az eszményi kiállítási példányokat a tömzsi arcorri rész, a kicsiny fül és a mélyfekete szín jellemzi. Teste zömök, masszív, de ennek ellenére egyáltalán nem tűnik nehézkesnek. Feje széles és gömbölyű, szeme réz-, illetve sötét narancsszínű. Elfogulatlan tulajdonosai szerint értelmes, kedves, de kissé szeszélyes, kényeskedő cica.
Körülbelül 500 esztendeje ismerik a hosszú szőrű macskákat, eredetük azonban homályba vész. Eredetileg két típusuk létezett: a Perzsiában (ma: Irán) kialakult perzsa macska és a Törökországból származó angóra. Az is valószínű, hogy mindkét típus őshazája Oroszország volt, és kereskedők vitték magukkal őket a macskatenyésztés fellegvárába, Angliába. Mindenesetre sokáig hol perzsa, hol angóramacskának nevezték ezeket a bozontos szépségeket.
Napjainkban, Európában általában perzsa, Amerikában hosszú szőrű macskának hívják őket. Nem minden hosszú szőrű macska perzsa! Sajátos fej- és testfelépítés jellemzi a perzsákat: masszív, gömbölyű fej; nagy és kerek szem; kis, lekerekített fül; rövid, széles, tompa orr; vastag szőrzet, hosszú, finomtapintású szálakkal; rövid, zömök test; kurta lábak; tömött, dús farok. Pazar megjelenésű cicák, jelenleg mintegy 30 színváltozatuk létezik.
Kámea perzsa.
Sokan a legszebb hosszú szőrű macskának tartják ezt a selymes, puha bundájú cicát, és valóban különleges meg-jelenésű, elegáns állat. A kontrasztok jellemzik. Aljszőrzete egy-színű (fehér vagy krém), szőrvégei pedig elütően sötétek (vörösek vagy krémszínűek). Hasonlít a csincsillához. Nem túlságosan régen, az 1950-es évek végén alakították ki ezüst-, valamint vörös és krémszínű perzsák keresztezése révén. Hamarosan a színek egész skáláját sikerült előállítani: vörös-füst, árnyalt, gyöngyház, krém-füst; kék-krém és teknőcszínű változatok jelentek meg és arattak megérdemelt sikert a kiállításokon.
Mint minden perzsa macska, a kámea sem kedveli a nagy meleget, szívesen húzódik hűvös sarkokba, különböző bútorok alá. Nyugodt, kiegyensúlyozott, kellemes természetű, "társaságkedvelő" teremtés, akárcsak a többi hosszú szőrű macska. Teste zömök, de korántsem nehézkes. Feje széles, gömbölyű; orra pisze. Szeme nagy, kerek, narancssárga vagy rézszínű. Dús szőrzetű farka rövid.
Csincsilla.
Neve a csincsillát, ezt az Andokban élő kis termetű rágcsálót, no meg a csincsillanyulat juttatja az ember eszébe, habár természetesen semmi közük sincs egymáshoz. Mind a mai napig nem sikerült tisztázni, miért kapta éppen ezt az elnevezést... Az egyik legelragadóbb hosszú szőrű fajta, amely szépségversenyeken gyakran nyeri el "A Kiállítás Legszebb Macskája" címet.
Szépsége színének tisztaságában és a fülén található, felálló fehér bojtban rejlik. Aljszőrzete fehér, minden egyes szőrszál vége fekete, ezáltal egyöntetű színhatást keltve fut végig a fejen, a fülön, a mellkason, a hason és a farok alatt. A fehér alapszín és a fekete szőrvégződések különleges megjelenést kölcsönöznek a csincsillának. A látványt még fokozza a hatalmas, kerekre nyílt, mélysmaragd vagy tenger-zöld színű szem. Igaz, a kölykök némi meglepetést okozhatnak a kezdő tenyésztőnek, az újszülöttek ugyanis olyanok, mint a cirmos cicák: szép csíkos a bundájuk.
Füst perzsa.
Gyöngyházfehér aljszőrzet és fekete szőrcsúcsok jellemzik ezt a fajtát. Lényegében az 1960-as évektől tartják számon: csincsilla, fekete, kék és fehér perzsák véletlen párzásából keletkeztek az első példányok Angliában. Meglehetősen hosszú idő telt el, míg - az 1960-as években - a füstszínű változat újból nép-szerű lett.
Jelenleg már sok-sok színváltozatban tenyésztik (teknőc-tarka, fekete, kék, kámea, ezüst stb.), de még nem minden változat nyert "polgárjogot" a kiállításokon. Szeretetre méltó, hűséges, engedelmes, nyugodt, kellemes társ. Nem túlzottan kényes és igényes; tartása viszonylag kevés gonddal jár. Zömök, masszív testű, rövid lábú, széles, gömbölyű fejű, apró fülű, pisze orrú, rövid farkú macska. Nagy, kerek szeme narancs- vagy rézszínű. Szőrzete hosszú, dús, selymes tapintású.
Meglehetősen régóta ismernek ilyen-fajta macskákat, de kiállításokon csak viszonylag rövid ideje szerepelnek. Eredetileg ugyanis "utcai" macskának tekintették őket a rátarti tenyésztők, így azután érthető - ha nem is jogos! -, hogy származásukról szinte semmit sem jegyeztek fel a "macskakrónikák". Csak 1955-ben ismerték el a bicolort önálló fajtaként, s az el-telt három évtized alatt több érdekes és szép színváltozatot (kék-fehér, fekete-fehér, krém-fehér, vörös-fehér) sikerült kialakítani. Ez egyébként már csak azért is jelentős tenyésztői teljesítmény, mert a standardelőírások nagyon szigorúak: megkövetelik, hogy a bicolor színfoltjai világosan elhatároltak, egyenletesek és arányosan elosztottak legyenek. A kétszínű macskák masszív testű, rövid, vaskos lábú, kurta farkú, széles, gömbölyű fejű, selymes tapintású, igen hosszú, lebegő szőrzetű, rendkívül szép cicák. Egy-egy bicolor alomban általában 3-4 kölyök lát napvilágot. A kiscicák életre-való, erőteljes felépítésű, nagy testű, korán érő, igencsak gyorsan fejlődő teremtmények. A cirmos jelek és a színfoltokban található fehér szőr hibának számít. Gyönyörű, elegáns szőrzetük minden-napos, gondos ápolást igényel. Mint valamennyi perzsa, a kétszínű macska sem kedveli a nagy meleget. Ami pedig a természetét illeti, szeretetre méltó, csendes, engedelmes, kiegyensúlyozott cica.
Vörös-fehér perzsa.
Masszív, zömök testű, széles, gömbölyű fejű macska. Hosszú, lebegő szőrzete selymes tapintású.
Színfoltjai határozottan elhatárolódnak, egyenletesek és arányosak.
Fekete-fehér perzsa.
Klasszikusan szép megjelenésű, erőteljes felépítésű, gömbölyű fejű, nagy szemű, rövid farkú cica.
Meghatározó színe a fekete; fehér legfeljebb a szőrzet fele lehet.
Ezüst cirmos perzsa.
Pazar látvány a színezüst alapszőrtől jól elütő, sűrű fekete mintázatú ezüst cirmos. Sajnos manapság ebből a fajtából mindössze két-három példány látható a nagyobb nemzetközi kiállításokon. Sokak szerint azért, mert a tenyésztők nagyon felkapták a csincsillát, mégpedig az ezüst cirmos rovására.
A csincsilla mellesleg állítólag az ezüst cirmostól származik, ezt azonban mindmáig nem sikerült egyértelműen bebizonyítani. Ennél a fajtánál a legnagyobb hiba talán az, ha az alapszín a megkövetelt színezüst helyett csíkos vagy szürke, továbbá ha a minták nem eléggé sötétek és elütők. A valódi cirmos minta világosan látható, és sohasem fut egymásba. Néhány túl szigorú tenyésztőnek egyéb-ként az a véleménye, hogy a fajta akkor kezdett hanyatlani, ami-kor a mogyorószínű szem mellett a zöldet is elfogadták, tudniillik a jelenlegi leírásban már "mogyoró vagy zöld" szerepel, és ez "lazít" a szigorú fajtakövetelményeken.
Nem könnyű a tenyésztő feladata, ha megfelelő színű és mintázatú, hosszú szőrű barna cirmost akar kialakítani. A szakirodalom szerint 1939-ig néhány ilyen kivételesen szép példány élt Angliában, a háború után azonban a fajta erősen megritkult, különösen a kiváló egyedek száma zuhant a mélypontra.
Napjainkban a barna cirmos "másodvirágzásának" lehetünk tanúi, bár a színe még nem érte el a háború előtti "gazdag homok-szín" árnyalatot. Jóllehet ezt a cicát barna cirmosnak nevezik, a színe inkább homokszínű, jellegzetes sűrű fekete mintázattal, amely a hátról kiindulva a test alatt folytatódik, és a hason egyesül (ez az úgynevezett "pillangó-minta"). A barna cirmos feje keskenyebb és hosszabb, mint a többi hosszú szőrű fajtáé. Fülei magasan a fejtetőn helyezkednek el. Szeme nagy, tágra nyílt, mogyoró- vagy rézszínű.
