Története
Már 1773-ban Buffon is leírt egy mudi jellegû pásztorkutyát, majd Pethe Ferenc 1815-ben a Természet Históriájában, Méhely Lajos 1902-ben és Herman Ottó 1912-ben kiadott munkájában. Ennek ellenére a mudi szervezett tenyésztése a legkésõbb indult meg a magyar fajták közül. Sokáig nem is különböztették meg a pumitól és a pulitól, a források sokszor így is említették. Hosszú ideig tartotta magát az a téves nézet is, hogy a mudi a pumi és a puloi keresztezõdésébõl jött létre, pedig egyikre sem hasonlít. Míg "a puli az puli", a pumi pedig terrier jellegû õsökkel dicsekedhet, addig a mudi spicc jellegû kutyákból alakult ki két-háromszáz évvel ezelõtt.
A fajta céltudatos tenyésztése Fényes Dezsõ balassagyarmati múzeumigazgató nevéhez fûzõdik, aki néprajzi gyûjtõútjai során vásárolt néhány ragyogó szõrû, felálló fülû, igen értelmes és tanulékony egyedet az akkor még nem ismert fajtából. Tenyészteni kezdte õket, majd 1936-ban a tenyészállatvásáron bemutatta az általa tenyésztett kutyákat és benyújtotta a fajta elsõ standardját. A bizottság elfogadta a leírást és a "mudi" fajtanevet, amely valószínûleg Tóth Mihály bugaci számadó juhász Mudi nevû kutyájától származik (addig hajtókutyaként emlegették).
A II.világháború végére szinte teljesen kipusztult a fajta, feltámasztása a semmibõl kezdõdött újra néhány B törzskönyves kutyával. 1963-ból származik az újabb standardja,amelyet Balássy Zoltán alkotott meg és az FCI is elfogadta. Az egyes számú törzskönyv "tulajdonosa" egy Rigó nevû szuka lett. A fajta törzskönyve ma is nyitott, hiszen idõrõl idõre kerülnek elõ eddig nem ismert típusos egyedek. Sokáig a fajta fenntartása volt a cél, hiszen a mudit érthetetlen közöny vette körül, s csak néhány fanatikus mudirajongónak köszönhetõ, hogy a fajta fennmaradt számos jó tulajdonságával egyetemben. Ma már a jövõ biztosítottnak látszik. Ugyan Magyarországon még sokan ma sem tudják, milyen egy mudi, de a természetrajongó skandináv népek, elsõsorban a finnek felfedezték a fajtában rejlõ pozitív tulajdonságokat, a természetességét, betegségekkel szembeni ellenálló képességét és nem utolsó sorban hihetetlen intelligenciáját.
Jelleme és külleme
A mudi - fõleg a különféle, régóta kitenyésztett fajtákkal összevetve - elsõ pillantásra egyszerû küllemû keveréknek tûnhet. Tulajdonképpen bármely színben elõfordulhat, de a standard nem ismer el minden színváltozatot. A leggyakoribb a fekete szín, van barna, fehér, fakó és hamvas (kékes árnyalatban játszó), de sokak szerint a legszebb, legkülönlegesebb színváltozat cifra, a szürke alapon feketével spriccelt, amely Fényes Dezsõ szerint a mudi legeredetibb színváltozata. Érdekesség, hogy cifra-cifra párosítás nem ajánlott, a megszületendõ kölykök igen gyakran betegek, de ez így van más merlegént hordozó fajtáknál is. Mivel a mudi eredeti munkája juhászokhoz, pásztorokhoz kötötte, és feladat nem utolsó sorban a szürkemarhák nagy bátorságot igénylõ terelése volt, az esztétikai érték sokadlagos kérdés volt. Szolgálatkész, munkabíró és igénytelen kutyára volt szükség, a mudi pedig tökéletesen megfelel ezeknek a követelményeknek. Ezenkívül hosszú életû, intelligens, tanulékony, akinek a gazdája az istene, és egyetlen szempillantásból ért. A terelõversenyeken ma is kiemelkedõ eredményeket ér el, de vaddisznós vadászatokon is használják, mint hajtókutyát.
Ma már nem csak pásztorkodó emberek mellett él, hanem bizonyított, mint házörzõ: sokkal kevésbé csahos, mint a puli vagy a pumi, de mindenre van szeme. A dog dancing és agility sport rajongói is felfedezték mozgékonysága, értelmessége és könnyen képezhetõsége okán. Kitartásuk, kitûnõ szimatuk miatt a katasztrófakutyák között is feltûnt néhány példányuk. Az sem fog csalódni, aki városi kutyának szeretné: nagyfokú alkalmazkodóképessége, kis termete a lakásban tartást is lehetõvé teszi. Ha naponta gondoskodunk arról, hogy mozogjon, lerohanja fölös energiáit, tulajdonképpen nagyon könnyû együtt élni vele.
